Jump to content

Szilveszteri és újévi gasztro népszokások II.

2015. 12. 27. 10:52

Az év utolsó napján sok dolog van, amit az embernek kerülnie kell a hagyományok és a szokások értelmében. Azonban van pár dolog, melyet mindenképp meg kell tenned, vagy meg kell enned ahhoz, hogy az új év jól induljon. Lássuk mik is azok a kötelező fogások, melyeket ilyenkor asztalra kell tenni a nap folyamán bármikor.

Amit szabad enni:

  • Malac: Disznóhúst azért érdemes ennünk az év első napján, mert a disznó előretúrja a szerencsét. A ropogósra sütött malac boldog, minden szempontból ígéretes esztendőt jelent. Ezért még a megrögzött hitetlenek is boldogan ragadnak kést és villát a malacpecsenye láttán. A megszokott, sertéshúsból készült ételek, mint például a rántott hús, szóba sem jöhetnek, szerencsét csak a fül, a farok, a köröm és a csülök hozhat. Az egyébként értéktelennek tartott, olcsó húsféléknek a szakácsok ilyenkor nagy figyelmet szentelnek. Viszont vigyázni kell, hiszen az év utolsó napján már nem ajánlatos disznóhúst fogyasztani, hiszen az elsőző év gondjait és bajait áttúrja a következő évre.
  • Lencse: A szerencsehozó szimbolika másik jellegzetes étele ugyanis a lencse. A már több mint ötezer éve fogyasztott hüvelyest január elsején, első étkezésként kell enni. Aki így tesz, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája. Egyéb szemes termények is hasonlóan hoznak szerencsét: a köles vagy a rizs.

Amit TILOS enni:

  • Hal: A hallal is jobb óvatosnak lenni, attól függően, merre szilveszterezünk. Folyómenti vidékeken - ezek szerint Budapesten is - szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), máshol viszont baljós állat, hiszen vele elúszik a háziak szerencséje. De azoknak is, akik ilyet esznek érdemes a farkával kezdeni a fogyasztást, hiszen akkor nem tud elúszni.
  • Szárnyas: A szárnyasokkal vagyis a csirkehússal szintén óvatosan kell bánni az év első napján, hiszen a csirke hátrafele kapar és ezáltal elkaparja a szerencsénket. Viszont pont ezért a tulajdonságáért az év utolsó napján érdemes enni szárnyast, hiszen így a gondjainkat, bajainkat az óévben hagyhatjuk.