A Budapesti Metropolitan Egyetem számára fontos, hogy a náluk tanuló külföldi diákok megismerjék a magyar kultúrát, így tegnap Dr. Vass László rektor és Szauer Judit gasztroblogger bevezette a hallgatókat a magyar gasztrotrendek rejtelmeibe. Sőt, az interaktív előadást követően közösen készítettek el egy ikonikus magyar ételt. Vajon hogy ízlett nekik, és mi a véleményük a külföldi hallgatóknak a magyar ételekről?
A gulyás egyeduralma megdönthető?
A Budapesti Metropolitan Egyetem METU Index elnevezésű felmérése során többek között a hagyományos magyar ételek ismertségét is vizsgálta a külföldi hallgatók körében. A gulyásleves magasan kiemelkedett 48%-al, de ezen nem is lepődünk meg. A paprikás csirkét minden harmadik diák ismeri, amit nem sokkal lemaradva a lángos követ. A valódi kulináris élményt azonban nem csak az ízvilág, hanem az elkészítés folyamata is adja: ezért készített 30 külföldi diákkal közösen Szauer Judit METU alumni, gasztroblogger és Dr. Vass László rektor paprikás csirkét a Visit Kollégiumban. Hagyma, csirke, paprika – három egyszerű alapanyaggal lengyel, olasz és holland hallgatók életébe is becsempésztek egy kis hungarikumot.
Mit vinnénk magunkkal
Ahogy az édes-savanyú csirke vagy a thai curry sem hiányozhat az ínyenc vasárnapi ebédünkből, úgy a külföldről érkező diákoknak is hamar a szívéhez nőnek a magyar finomságok. De mi az, amit a Metropolitan Egyetem hallgatói a legszívesebben importálnának saját országukba a kulináris élmények közül? Egy lángos-, lecsó- és kürtöskalács-üzlettel nagy sikereket lehetne elérni Nigériában vagy Koreában – de a hallgatóknak a közös főzés után a paprikás csirke is a szívéhez nőtt.
Követjük a nemzetközi trendeket
És hogy magyarként ránk mi jellemző? A gasztronómia napjainkban követi az „az vagy, amit megeszel” elvet. A jó minőségű alapanyagokra helyezzük a hangsúlyt és trendivé vált az egészséges étkezés is – hasonlóan a nyugat-európai hullámhoz. Zöld smoothie vagy gourmand saláták? Az Instagramon és a Facebookon számtalan képen találkozhatunk természetes, friss alapanyagokkal és a kedvenc sztárjaink is ezeknek a beszerzésére bíztatnak minket. A közösségi médiának nagy szerepe van abban, hogy a fiatalokhoz is eljusson és divatossá váljon ezen ételek fogyasztása. Ma már nem ciki kimenni egy piacra és válogatni az alapanyagok között, hiszen ha a hazai kistermelőktől vásárolunk friss gyümölcsöt, zöldséget, húsokat, akkor máris tettünk valamit az egészségünkért – és tudjuk, mi kerül a tányérunkra.
Kerüljünk közelebb
A Visit Kollégium szeptemberben nyitotta meg kapuit, ahol a Budapesti Metropolitan Egyetem közel 100 külföldi hallgatója bérel szobát. Az egyetem fontosnak tartja, hogy megismerje a külföldi hallgatóinak szokásait és egyben lehetőséget teremtsen arra, hogy megismerjék a magyar kultúrát, így nemrégiben elkészítették a METU Index nevű kutatást, amely az intézmény külföldi és magyar hallgatók közötti kulturális, oktatási és szemléletmódbeli különbségeket, a hallgatók karrierterveit és jövőképét mérte fel.