Jump to content

Európa rákapott a svájci csokira

2018. 02. 09. 11:22

Miközben Európa rákapott a svájci csokira, a svájciak egyre kevesebb csokit esznek.

Kiadta legfrissebb jelentést a svájci csokoládészövetség. Az adatok szerint míg az európai országok csak úgy tömik magukba a svájci csokoládét, addig a svájciak visszafogták magukat.

A Chocosuisse csütörtöki jelentésből kiderül, hogy tavaly összesen 128 ezer tonna svájci csokoládé került exportra, ami 4,8 százalékkal múlta felül a 2016. évit. A növekvő export növekvő bevétellel járt: a svájci csokoládék eladásából származó bevétel 3,1 százalékkal, 1,86 milliárd frankra (1 frank=271,92 forint) emelkedett. 

A Svájcban készült csokik legnagyobb piaca Németország, ahol tavaly először nőttek az eladások három éven belül. Bővült a svájciak csokieladása Nagy-Britanniában és Franciaországban is, a svájci csokiexport 38 százaléka ebbe a három országba irányul, míg a tengerentúli országok közül Kanada a legnagyobb svájcicsoki-fogyasztó, ahová a csokik 7,3 százaléka kerül.

A svájciak tavaly kevesebb svájci csokit ettek, mint egy évvel korábban. A Chocosuisse számításai szerint Svájcban az egy főre eső csokoládéfogyasztás tavaly 10,5 kilogramm volt, fél kilóval kevesebb, mint 2016-ban.

(Forrás: nlcafe.hu)