Jump to content

Bormedence Kárpát-medencei borünnep a Bükk és a Mátra díszvendégségével

2020. 10. 02. 09:08

A Bükki és a Mátrai borvidékek lesznek a 4. Bormedence Kárpát-medencei borünnep díszvendégei; a 14 történelmi borrégió több mint 50 kiállítójának mintegy 150 borát felvonultató borkóstolót október 10-én a Duna palotában rendezik meg.

A Magyar Bor Intézet 2017-ben indította el a Bormedencét olyan borkóstolóként, amely a Kárpát-medencei bortermelőkre és szőlőfajtákra koncentrál - idézte fel a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Takács Marcell főszervező.
Mint hozzátette, idén a vírushelyzet miatt a megszokottnál kevesebb határon túli borász tud eljönni, de így sem hiányoznak a külhoni borok, és erős lesz az anyaországi felhozatal is.

A főszervező hangsúlyozta, hogy a Bormedence olyan kisebb pincészeteket is el szokott hozni Budapestre, amelyek nagy rendezvényeken csak ritkán tűnnek fel, noha boraik minősége alapján ez indokolt lenne.

A Bormedence sétáló kóstolóját hagyományosan bemutatók, mesterkurzusok egészítik ki, idén minden eddiginél több ilyennel várják a közösséget - jegyezte meg.

Szentesi József nadapi (Etyek-budai borvidék) bortermelő például régi, csaknem teljesen eltűnt Kárpát-medencei szőlőfajtákból válogat, a Bükki borvidéket Hajdu Roland borász, a Szövetség a Bükki Borvidékért vezetője mutatja be, Karner Gábor mátrai borász pedig a Kárpát-medence naturális borairól ad elő, de lesznek, rövidebb, kötetlenebb kurzusok is - ismertette a programot Takács Marcell.

Hajdu Roland az idei díszvendég Bükkről szólva hangsúlyozta, hogy nagy múltú, történelmi borvidékről van szó, amely az elmúlt száz évben szorult háttérbe két erős szomszédja, Eger és Tokaj között. Miskolc a 16-17. században Magyarország legnagyobb borkereskedelmi központja volt, és ma is több mint kétezer borpince található még a város határain belül - fűzte hozzá.

A Bükk 17 ezer hektár termőterülettel rendelkezik (ebből 15 ezer hektár első osztályú), ám ebből csupán ezer hektáron folyik jelenleg gazdálkodás.

Az utóbbi időkben azonban számos fiatal borász tűnt fel, akik immár prémium tételeket termelnek a Bükk első osztályú dűlőiben, némelyikük Michelin-csillagos éttermeknek is szállítva - mondta el Hajdu Roland.

Takács Marcell szót ejtett a szervezők járványellenes intézkedéseiről is. Mint közölte, minden látogatót maszkviselésre kérnek olyankor, amikor nem kóstol bort, és a kiállítók asztalai is egymástól távolabb helyezkednek el, elkerülendő a nagyobb csoportosulások kialakulását.

(Forrás: gasztrokalandok.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)