Jump to content

Jánoshidán tartják a Jászok Világtalálkozóját

2022. 06. 24. 18:11

Idén Jánoshidán tartják a Jászok Világtalálkozóját: a vasárnap záruló rendezvényen egyebek mellett koncertekkel, kézműves és gasztronómiai bemutatókkal várják közönséget és átadják a Jászságért Díjat is.

A szervezők tájékoztatása szerint a jánoshidai önkormányzat és a Jászok Egyesülete által rendezett világtalálkozó péntek délután az ünnepélyes megnyitóval kezdődött a premontrei rendházban, majd fellépők műsora, koncertek következnek.

Késő este Szent Iván-éji tábortűz lesz a jász íjászok közreműködésével.

Szombaton a reggeli zenés ébresztő után a jászok főpapi szentmiséjét Ternyák Csaba egri érsek celebrálja. Ezt követően felvonulnak a jász települések.

A díszünnepségen átadják a Jászságért Díjat és a jánoshidai kitüntető díjakat. Nemes József leköszönő jászkapitány beszámolója után Szőllősi Sándor jászkapitány beiktatása következik.

A nap folyamán fellépőkkel, koncertekkel várják a látogatókat a sportpályán, este tűzijáték lesz és dj gondoskodik a jó hangulatról. A szombati kísérő programok között lesz például játszóház, falunéző kisvonat, a szervezők a Jász települések és mesterségek utcájába és az Ízek utcájába is várják a látogatókat.

Vasárnap búcsúi szentmise lesz körmenettel. A sportpályán egész napos búcsút és kirakodóvásárt tartanak, sport-és ügyességi vetélkedők lesznek. Az eredményhirdetés után a világtalálkozó ünnepélyes zárásakor a "stafétát" átadják

Jászdózsa település részére. Este koncertekkel várják a kikapcsolódni vágyókat.

A rendezvény három napján a premontrei rendházban kiállításokkal várják az érdeklődőket. Az óvodánál a települések kézművesei mutatkoznak be, bent pedig vasútmodell-kiállítást lehet megtekinteni. A faluházban a helyi és elszármazott festők és fotósok művei láthatók.

A jászok első világtalálkozóját 1995-ben, Jászberényben tartották a jász redemptio, azaz a jász önmegváltás 250. évfordulója alkalmából. A jász önmegváltás története 1702-ben kezdődött, amikor I. Lipót császár eladta a jászok és kunok lakta területeket a Német Lovagrendnek. Az ott élők azonban ebbe a változásba nem nyugodtak bele, és 1745-ben saját pénzükön visszavásárolták szabadságukat és régi kiváltságaikat.

(Forrás: gasztrokalandok.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)