Jump to content

A szerencsi cukrászda, ahol találkozik a hagyomány és a digitalizáció

2022. 03. 17. 11:44

Jövőre lesz a 100. évfordulója annak, hogy Szerencsen elindult a csokoládé- és édesipari termékgyártás. A tradíció ápolása mellett a modernizációs, előremutató elképzelések sem hiányozhatnak a helyi Halászprodukt Kft. palettájáról. A cég a koronavírus-járvány kezdetén vett át egy másik tradicionális családi vállalkozást, most pedig egy látványmanufaktúrát építenek, ahol egy új modern cukrászda és bisztró is helyet kap.

Az 1987-ben alapított céget jelenleg a fiatal generáció vezeti. Halász Tamás, a Halászprodukt Kft. ügyvezetője 2000-től dolgozik aktívan a családi vállalkozásban. Termékeiket jelenleg 40-50 kilométeres körzetben mintegy 40 üzletbe szállítják.

A bővítés jegyében két éve vették át a szintén másodgenerációs vállalkozásnak számító Kovács Cukrászdát, amelynek története egészen 1954-ig nyúlik vissza. Az alapító, Juhász István ekkor nyitotta meg az első fagylaltozóját Szerencsen. Majd 1985-ben nyílt meg a Kovács Cukrászda, amelyet lánya és veje, Kovács László cukrászmester vittek tovább egészen 2020-ig.

„Egy véletlen beszélgetés alapozta meg az üzleti döntésünket. Eredetileg csak alapanyagokat vettünk át Laci bácsiéktól 2020 márciusában. Ők ekkortájt az időskoruk és a járványhelyzet miatt is a visszavonuláson gondolkodtak. A mi vállalkozásunk pedig úgy érezte, hogy bár jött a covid, de nem hátrafelé szeretnénk araszolni, hanem úgymond két lábbal a gázra lépünk. Ajánlatot tettünk, amit elfogadtak, így szintén tradicionális helyi cukrászcsaládként egy új piacra is be tudtunk lépni” – foglalta össze a két éve indult Kishalász Cukrászda történetét Halász Tamás a Trend FM műsorában.

A vállalkozás hagyományokra figyelő, de egyben innovatív szemlélete több területen is megjelenik. Így például arra törekednek, hogy továbbvigyék a Kishalász Cukrászdában a hely tradicionális értékeit és a csaknem hét évtizeddel ezelőtt elkezdett édességek ízvilágát, de közben a vendéglátóhely modernizálására, téli terasszal való kibővítésére is törekednek.

Sőt, egy még nagyobb beruházásba is belevágtak. A szerencsi cukrászda és látványmanufaktúra építésének ünnepélyes alapkőletételét tavaly novemberben tartották az egykori cukorgyár területén. A beruházást a Kisfaludy 2030 turisztikai program támogatja. Az építési munkálatok márciusban indulnak, és itt fog megnyílni csaknem ezer négyzetméteren a Kishalász Cukrászda és Bisztró. A hagyományos vendéglátás mellett terveznek autós elvitelre, úgynevezett drive-in gyorséttermi szolgáltatást, de elektromos járműveket is lehet majd tölteni a parkolójukban.

„Fontos kiemelni, hogy nemcsak cukrászati látogatóközpont leszünk, hanem a digitalizáció jegyében is fejlesztünk, így a többi között lesz egy saját applikációnk és hírlevél-szolgáltatásunk is. Az alkalmazás akár a lokalizációval is összekötheti a vásárlókat, akik feliratkozhatnak egy külön csoportba is. Célunk, hogy sokkal közvetlenebb kapcsolatot alakítsunk ki a vendégkörünkkel, így például születésnapjuk vagy névnapjuk alkalmából külön ajánlattal tudjuk megkeresni őket” – sorolta az ügyvezető.
Jelenleg tanulókkal együtt 40 főnek adnak munkát a térségükben, de a dolgozói létszámot szeretnék a jövőben 60 főre emelni. A Halászprodukt Kft. 2017-től aktívan részt vesz más cégekkel együttműködésben a helyi édesipari képzésben. Egy olyan iskolát alapítottak, amelyben az édességkészítő – korábbi nevén édesipari termékgyártó – szakon tanulhatnak a diákok. Az egyre nagyobb érdeklődést mutatja, hogy míg az első évfolyamon tízen végeztek, addig most az újabb évfolyamukra már 58-an jelentkeztek - írja az iotzona.hu.

(Forrás: gasztrokalandok.co.hu;iotzona.hu | Kép: pixabay.com)