Jump to content

Pálinkamustra és kóstolás is lesz Miskolcon

2020. 09. 24. 20:11

Az Országos pálinka- és törkölypálinka-versenyre rekordszámú, több mint négyszázféle pálinkát neveztek a főzdék. A versenyt külső rendezvények is kísérik, ahol a pálinkakedvelők számára kóstolókurzusokat szerveznek helyi éttermekben. 

A Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) idén is megrendezi az Országos pálinka- és törkölypálinka-versenyt, ami a kereskedelmi pálinkafőzdék legnívósabb hazai megméretése. A eseményt követően megismerhetjük többek között 2020 legjobb pálinkáját, és átadják a legeredményesebb főzdének járó díjat is. A versenyt a PNT hagyományosan tavasszal szokta megrendezni, idén viszont a járványhelyzet miatt szeptemberre tolódott a bírálat.

Az évente változó helyszínen megrendezett versenyt idén Miskolc látja vendégül.

2020-ban rekordszámú, több mint négyszázféle pálinka közül kell kiválasztania a zsűrinek a legjobbakat.
A bírálatot szeptember 28. és 30. között tartják a miskolci polgármesteri hivatalban, ahol 32 pálinkaszakértő kóstolja és értékeli a nevezett tételeket.

„A verseny a termelőknek és a fogyasztóknak is szakmai visszajelzést ad az aktuális pálinkakínálatról. A champion, az arany, ezüst és bronz minősítés, valamint a részletes szöveges jellemzés a pálinkák készítőinek szól, az ország pálinkája, a legeredményesebb pálinkafőzde, valamint az egyes kategóriadíjak a közönséget tájékoztatják arról, hogy melyek a piacon elérhető legjobb pálinkák.

A biztonságos versenyhez a lehető legtöbb óvintézkedést megtesszük a helyszínen, a bírák pedig csak negatív koronavírusteszttel foglalhatják el a helyüket Miskolcon” – mondta el Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke.

A versenyre pálinkát, törkölypálinkát előállító kereskedelmi főzde nevezhet korlátlan számú mintát, az előállított mennyiségtől függően üzleti vagy egyedi termék kategóriában. A tételeknek – a többi hazai versenytől eltérően – több rostán kell átmenniük: a verseny első lépéseként a termékeket analitikai vizsgálatnak veti alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, és ezután következik az érzékszervi minősítés, ahol a pálinkákat 32 bíráló kóstolja és értékeli három napon keresztül.

A miskolci verseny különlegessége, hogy idén először külső rendezvények is kísérik.

A minősítés három napján három különböző étteremben tartanak ingyenes, regisztrációhoz kötött pálinkakóstoló-kurzusokat, ahol pálinkakedvelők is ízelítőt kaphatnak a bírálat lépéseiből, megtanulhatják felismerni a pálinkahibákat és a pálinkák közötti minőségi különbségeket.

(Forrás: gasztrokalandok.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)