Jump to content

Robotikus üvegházak onthatják a friss zöldségeket

2020. 09. 18. 10:56

A robotikán és a mesterséges intelligencián (AI) alapuló agrárrendszereken dolgozó, az élelmiszerbiztonság növelését célul tűző Iron Ox bejelentette, hogy második finanszírozási körében 20 millió dollárhoz jutott.

A közleményben emellett arról is beszámolt, hogy a kaliforniai Gilroyban megnyitották okosfarmjukat, amely szerte az államban szállít friss termékeket helyi éttermeknek és nagykereskedőknek, mint a Bianchinis és a Whole Foods. A friss, egészséges és jó minőségű áruk a tervek szerint 2021-től már Kalifornián kívül is elérhetők lesznek, ehhez új partnerekkel is társulna a startup.

Az Iron Ox 2015 óta foglalkozik hibrid robotikus üvegházak fejlesztésével, melyek növelik az energiahatékonyságot és a termelés flexibilitását, valamint tovább fejlesztik a tradicionális farmautomatizációt.

Az autonóm gazdálkodást létrehozó vállalkozás a robottudomány mellett a gépi tanulást és a növénytermészetési tudást ötvözi. Csapatában mérnökök, növényélettannal foglalkozó szakemberek és üvegházkezelők dolgoznak együtt.

Céljuk, hogy az élelmiszertermelés és az ellátási lánc működtetése során fellépő kihívásokat kezeljék; ilyen maga a termelés, az élelmiszerbiztonság vagy az egészséges élelmiszerhez való hozzáférés. Az is célkitűzésük, hogy csökkentsék a friss, vegyszermentes termelésből származó vitaminforrások költségét, növeljék a minőséget és technológiájukat minél több helyre eljuttassák.

A jelenlegi kör két fő befektetője a Family Offices és az a Pathbreaker Ventures volt, amely négy évvel ezelőtt a technológiai cég korai (pre-seed) finanszírozásában is részt vett. A mostani húsz millió dollár emellett olyan cégeknek köszönhető, mint a Crosslink Capital, az Amplify Partners, az ENIAC Ventures, az R7 Partners, a Tuesday Ventures, az At One Ventures és a Y Combinator. Az Iron Ox eddig összesen 45 millió dollárt gyűjtött össze - írja az iotzona.hu.

(Forrás: gasztrokalandok.co.hu;iotzona.hu | Kép: pixabay.com)