Jump to content

Könnyű ételek - Mézes, csípős csirkeszárny

2015. 07. 14. 16:03

A csirkét mindenki szereti, de egy kicsit unalmassá válik, ha az ember mindig ugyanúgy süti meg. Ezért most itt egy recept, hogyan tegyük pikánsabbá ezt a remek húst.

Hozzávalók:
  • 1 kg csirkeszárny
  • 6+1 evőkanál méz
  • 6 evőkanál szójaszósz
  • 6 evőkanál ketchup
  • 6 evőkanál olíva olaj
  • 6 gerezd fokhagyma
  • bors, pirospaprika
  • cayenne bors

Egy nagy tálba tettem a mézet, szójaszószt, ketchupot, olívaolajat és a fokhagymát, amit a kinyomón kipréseltem. Rászórtam kb. fél lapos mokkáskanál borsot, és ennél kicsit kevesebb pirospaprikát. A csirkeszárnyakat vagy kettévágjuk, vagy nem, éppen milyen kedvünk van. Majd jól meghempergetjük, elkeverjük a mézes öntetben. Pár órára hűtőbe tesszük, de csináltuk már úgy is, hogy nem pihent. (Sokkal finomabb az első verzió.)

Majd kivettem a tálból a szárnyakat, és áttettem egy tepsire. A tál alján maradt egy kis szósz, azt nem öntöttem rá rögtön a csirkére, hanem elkevertem még 1 evőkanál mézzel, és félreraktam. A tepsi szárnyat betoltam a sütőbe, és előmelegített 180 fokon 20 percig sütöttem. A 20 perc letelte után elővettem a megmaradt szószt, és átkentem vele a szárnyakat.

Ekkor szoktuk a felét megszórni cayenne borssal. Visszatettem a sütőbe, és még 25-30 percet sültek. Eközben még egyszer, vagy kétszer meglocsoljuk a lével, ami alatta sül. Mi jégsalátával esszük, azt is meglocsoljuk a csirke finom megsült öntetével.

Forrás és fotó: nosalty.hu