Jump to content

Hogyan dobd fel a krumplipürét?

2015. 11. 03. 09:48

Nincs olyan ember, aki ne szeretné a krumplipürét. Ez azon dolgok egyiker melyet a kicsik is nagyon hamar megszeretnek, ám néha ide is elkél a változatosság. Ezért most megmutatunk pár egyszerű alapanyagot, mellyel újá varászolhatjuk a pürénket.

Az első a sorban a sárgarépa. Elsőre talán kicsit furcsánat tűnhet hiszen a színe is másmilyen lesz tőle a pürének, de elhihetitek nekem, hogy fantasztikusan finom.

Édesburgonyával és baconnel önmagában is kitesz egy ebédet, akárcsak ennek másik változata, melyben édesburgonya helyett krémsajtot adunk hozzá.

És persze az ínyenceknek mehet bele akár curry, sütőtök, fokhagyma vagy konyak. Ezeken kívül pedig a sajtok egész választékát bele lehet tenni, a kéksajttól kezdve a cheddar-on át egészen a parmezánig.

Vagy még zöldségekkel bolondíthatjuk meg. Jól illik hozzá a kel, torma, kapor és a kakukkfű is.

Bármelyiket is választjuk az elkészítési folyamat mindnél ugyanaz. A krumplit megfőzzük majd tejjel és kis vajjal, nomeg persze az adalékokkal együtt villával vagy törővel krémesre vagy kissé darabosra törjük. Ki hogyan szereti. A baconös verziónál a bacont nem keverjük bele, csak a tetejére szórjuk.