Jump to content

Megnyílt Párizs első robotpizzériája

2021. 07. 19. 17:35

A francia főváros kulturális központjának számító Pompidou-ban található automatizált étteremben kizárólag robotok dolgoznak.

A Pazzi nevű vendéglátóhelyen a megrendelések felvételétől kezdve a tészta előkészítésén át az elkészült étel dobozba pakolásáig minden feladatot a gépek látnak el egyfajta futószalagon.

Sébastien Roverso társalapító elmondta, jelenleg nagyon intenzív időszakot élnek kiváló ütemezési és minőségellenőrzési feltételek mellett. Mivel egy robot gyakorlatilag soha nem fárad el, így viszonylag nyugodt körülmények között tudnak dolgozni.

A robotpizzéria megnyitásának egyik apropója volt az is, hogy a vendégek a rövid várakozási időt a gépek megfigyelésével is eltölthetik.

A projekt megvalósítása meglehetősen hosszú ideig, mintegy nyolc évig tartott. Ennek részben az volt az oka, hogy a fejlesztőcsapat a lehető legalaposabban ki akarta dolgozni annak folyamatát, hogy az automatizálás segítségével is kiváló minőségű ételek készüljenek.

A cég séftanácsadója, háromszoros pizzakészítő világbajnok úgy véli, a legnagyobb kihívást a tészta elkészítése jelenti. Mivel nem fagyasztott alapanyaggal dolgoznak, így a robotoknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell a tészta keléséhez.

Ehhez viszont olyan eszközöket kell biztosítani, amelyek képesek külső beavatkozás nélkül, önállóan elvégezni a szükséges változtatásokat. Márpedig ez esetenként még a profi szakácsoknak sem sikerül – emelte ki Thierry Graffagnino.

A szakembert egyébként egyáltalán nem zavarja, hogy gépek lepték el a konyháját, úgy véli, mindenkinek az a feladata, hogy készítsen egy jó pizzát - írja iotzona.hu.

 
(Forrás: biokalauz.co.hu;gasztrokalandok.co.hu;iotzona.hu | Kép: pixabay.com)