Jump to content

Narancsos csokitorta, narancsban szervírozva

2020. 04. 18. 13:40

Mutatós, finom és abszolút feldobja a fagyos téli estéket. Minden hozzávalója könnyen beszerezhető. Mégis ki tudna ráunni a narancs és a csoki kombinációjára?

A látványra egyedülálló torta ízvilága mindi tetszését elnyeri. A csoki imádók és a gyümölcskedvelők is egyaránt megtalálják benne számításaikat. A hozzávalók bármelyik boltban megtalálhatók és nagyjából 1000 ft-ból előállítható. Persze ez attól is függ, hogy mennyit szeretne készíteni, minél kevesebb, annál olcsóbb.

A narancsos süti nem csak délutáni desszertnek kiváló, de az immunrendszerének sem árt vele, sőt. A csoki pedig, köztudottan endorfint termelő hatással bír. Kellemet a hasznossal!

A hozzávalók:

- narancs (tetszés szerint)
- 2 evőkanál sütőpor
- 2 evőkanál cukor
- 1 tojás
- 1 evőkanál kakaó
- 2 evőkanál narancslé
- 1 evőkanál növényi olaj

Elkészítése:

A narancsokat mossuk meg, és vágjuk le a tetejét úgy, hogy később a tölteléket könnyedén bele tudjuk tenni. Kaparjuk ki a narancs belsejét óvatosan, hogy a héj meg ne sérüljön. Ez után keverjük össze az összes hozzávalót és töltsük bele a kivájt narancsba, de csak a feléig! Tegyük be a megtöltött narancsot a mikróba másfél percre. Kész is a narancsba tálalt torta!

(Forrás: gasztrokalandok.co.hu | Kép: pixabay.com)